Fotóstúdió – igen vagy nem? Mi legyen?

Már a gyerekvállalás előtt eldöntöttem, hogy ha nekünk egyszer gyerekünk születik (később a tesóval) évente viszem őket fényképészhez. Látni akarom, ahogy évről-évre cseperednek, s nem csak a megélt pillanatokban, hanem húsz-negyven évvel később is. Képeket akarok adni a családtagoknak ünnepekkor, amikre, ha ránéznek, ők is elcsodálkoznak, hogy milyen kicsik, nagyok, aranyosak, rosszcsontok voltak, s mennyi év eltelt már. A mai napig leülök, s nézegetek a régi képeket Édesanyámmal, amiken együtt sírunk az öcsémmel – nem szerettük a fényképezést. Az is igaz, hogy akkoriban még nem volt ennyi remek fotóstúdió, ahová elruccanhattak a kicsikkel a szülők.

Az első karácsonyunk előtt fél évvel én már arra készültem, hogy stúdióba vonulok a gyerekkel. Kis győzködés után az apja is belátta, hogy ez nem is annyira rossz ötlet. Az ő családja nem ajándékozik karácsonykor, így mindenkinek fotót adni jó ötletnek tűnt. Egy egyszerű gesztus, de azért mégsem marad hoppon senki. Ki is választottam az a fővárosi stúdiót, ahol a díszlet pont az ízlésünknek megfelelő, s könnyen megközelíthető. Még távol állunk attól, hogy egy évesek legyünk, ezért úgy kellett megterveznünk az utat a fotóstúdióhoz, hogy zökkenőmentes legyen nyűgös órákban is.

fotostudio-pic1

Melyik az igazi? A fotóstúdió

Az ideális fotóstúdió megtalálása nehezebb volt, mint a fotósunké. Évek óta hűséges ügyfelei vagyunk egy leányzónak, aki a jegyesfotózásunk óta örökíti meg a pillanatainkat. Már akkor gyönyörű babafotókat láthattunk tőle. Mivel ő Pesten él, neki is kedveskedni akartunk azzal, hogy nem utaztatjuk le vidékre az egy órás fotózásra. Természetesen őt is kifaggattam arról, hogy mint fotós, számára milyen az ideális helyszín. Ezek főleg szakmai meglátások voltak a felszerelést illetően, amiben a stúdió, amit kinéztünk, bővelkedik szerencsére. Ezeknek a használata ingyenes, ami igencsak nagylelkű. Emellett nagyon sok bérelhető felszerelés is van. Ezt azonban ráhagytam a fényképészünkre, így végül is a kapcsolatot ő tartotta a stúdióval. Ez, mint kiderült, kapóra is jött nekünk a későbbiekben.

Miért fotóstúdió? Miért nem a lakásunk?

Az egyik okát az előző bekezdésben kifejtettem. A másik ennél sokkal személyesebb: egy pici mellett az embernek nem jut elég ideje arra, hogy puccba vágja a lakást, feldíszítse karácsonyi hangulatúra, úgy, hogy aztán fél nappal később mindent vissza kell dobozolnia, mert még van egy hónap karácsonyig. Fánk sincs, ha már itt tartunk. Karácsonyi kép pedig nem létezik fa nélkül. Az előre berendezett fotóstúdió egyik legjobb tulajdonsága pont az, hogy előre berendezett. Az embernek így csak meg kell találnia azt, amelynek a berendezése visszatükrözi az ő ízlését is. Mi mindketten nagyon szeretjük a skandináv stílust, s meg is találtuk azt a bérelhető helyet, ahol ennek megfelelően néz ki a karácsonyi fotózáshoz kialakított terem. Természetesen a díszlet bérlése pénzbe kerül. Felmerül a kérdés, hogy miért akarunk mi ráfizetni, de az igazság az, hogy nem fizetünk rá. Egy szép műfenyő ára sokkal magasabb, mint egy díszlet és terem bérlése. Ráadásul úgy szerveztük meg a dolgokat, hogy a fényképészünknek több fotózása is legyen ugyanazon a helyen, így a díszélet egyszeri költsége több felé oszlott. Ez persze fotóstúdiónként eltérő. A https://www.g3studio.hu/ egyszeri díja van. Van, ahol a díszletért óránkénti árat számolnak fel. Ez a mi szempontunkból igazából mindegy volt, így, hogy nem csak mi jutottunk arra a napra.

fotostudio-pic2

Fotóstúdió gyerekkel

A gyerek és az apja nehezebben viselték a vége felé, mint én, de szerencsére mindenki elnéző volt, amikor megszaladtak a könnyek. Nem is számítottunk kevesebbre, hiszen még csak közeledünk az első év vége felé, s talán ez volt az első alkalom, hogy a fővárost hármasban látogattuk meg, de a sok-sok fény elég sokáig lekötötte a figyelmét. Mire odaértünk, a terem már be volt rendezve, az ernyők és a világítás is a helyére került, így nekünk csak meg kellett élnünk az egészet.