Milyen WC tartályt válasszunk?

A WC tartály kiválasztása talán nem tűnik nehéz feladatnak, azonban mégis az, hogyha tanácsadásról van szó. Nem szeretnék ugyanis egyetlen fajtát kiemelni a többi közül, hogy az miért a legjobb megoldás. A legtöbb háznál alapból egy adott fajta beépítésére szolgál vízellátás van, amit csak úgy tudunk megváltoztatni, hogyha szakember kezeire bízzuk a munkát. Ez nem csak költségekkel, de idővel is jár, így lehet hogy a kisebb vállalkozásunk végül egy-két hetet is igénybe fog venni. Persze vannak, akik éppen most építkeznek, és teljesen tiszta lappal indulnak. Számukra a döntés alapja lehet az büdzsé, amin belül meg szeretnék oldani a fürdőszoba berendezését, azonban hogyha a pénz nem akadály, az esztétika vagy az egyéni preferenciák irányába is elmehet az ember. Nézzük is meg tehát részletesebben, hogy milyen jellegű WC tartályokat vásárolhatunk, és hol érdemes azokat beszerezni.

A falon kívüli WC tartályok

A falon kívüli WC tartályok előnye, hogy könnyen szerelhetők, nem kell falat bontani, hogyha valami gond van. Azonban nem túl előnyös kinézetűek, bár ezen sokat segíthet maga a kialakítás is. A legtöbb régebbi házban még inkább erre a fajtára találunk példát, míg nyugaton egyre elterjedtebbek lesznek azok a megoldások, ahol már nem kell a WC tartály látványával foglalkoznia az embernek. A falon kívül is többfajta megoldás jöhet szóba természetesen. Ezek közül van magasba helyezett WC tartály, amely a kagyló szerkezetétől elválik, azokat cső köti össze a falon belül vagy azon kívül. Sokan tartanak amiatt ettől a fajtától, hogy a fej fölé helyezett megoldás könnyen az ember nyakában köthet is, és sajnos ez a félelem nem is alaptalan. Azonban az otthonunkban aligha elérhető egy ilyen nagyságú kialakítás, hiszen a fürdőszobák maguk sem szoktak túl nagy belmagassággal rendelkezni.

WC tartály1_1

Ezen kívül vannak olyan termékek természetesen, amelyek esetében az egész szerkezet úgymond egybe van építve, tehát közvetlenül a kagylóhoz kapcsolódik a WC tartály. Ez kényelmes, nem kell attól tartanunk, hogy ránk szakad a fenti tartály, és cső sem tud eltörni, viszont esztétikailag talán nem a legjobb megoldás sok esetben. Mégis nagy népszerűségnek örvend ez a kialakítás, így sok otthonban ezt a megoldást választják, egyben megvan minden, viszont egyben is kell cserélni általában, hogyha valamely része tönkremegy a toalettnek. Ennek ellenére jó döntés lehet a bekötés egyszerűsége miatt is, nem kell sokat bajlódni az elhelyezéssel vagy az illeszkedéssel, és fölötte marad üres tér, ahová kerülhet polc vagy egyéb tárolóeszköz, bizonyos esetekben akár a bojler is (bár talán nem a legelőnyösebb egy hatalmas nehéz henger alatt ülni).

A falon belüli WC tartályokról

Nézzük is meg tehát, milyen a modernebb megoldás, a WC tartály a falon belül. Ez a legújabb házakban már amolyan alap felszerelésnek számít, azonban sok gondot akaszthatunk vele a nyakunkba, hogyha ezt a típust választjuk. Elsősorban pénzigényes, a falat ki kell bontani, vagy valamilyen álfallal megoldani a kialakítást. Ezt a műveletet minden egyes alkalommal el kell végezni, amikor a tartállyal gondok akadnak, ezért érdemes kétszer is meggondolnia az embernek, mielőtt ilyen kialakítás mellett dönt. Nagy előnye azonban, hogy rendkívül esztétikus, gyakorlatilag úgy van ott, hogy nincs is ott, ami sokak számára a kényelmet jelenti, nem kell a térfoglalásával sem számolnunk, amikor berendezzük a helyiséget.

Megoldás a két típus között: a rejtett WC tartály falon kívül

Ahogy azt már talán többször is mondtam, ahhoz, hogy falon belüli hatást érjünk el, nem feltétlenül van szükség arra, hogy konkrétan a falon belül helyezkedjen el a WC tartály. Ezt egy szanitermodullal oldhatjuk meg, mely átmenet a falon belüli és kívüli megoldás között, segítségével egyszerre lehet egyszerűbb szerelést, beszerelést biztosítani, ugyanakkor az esztétikára is ad ezt a megoldási lehetőség. A fel mellé helyezzük el a modellt, ami tulajdonképpen így a fal részének, kinövésének tűnik, és a fal és a modell közé tudjuk beszerelni a WC tartályt. Nem foglal el sok helyet, a beszerelése könnyebben megoldható, mégis egy modern lakás képét kapjuk a segítségével.

És hogy hol? Mindegyik megoldáshoz segítséget nyújthat az alábbi oldal, ahol akár meg is rendelhetjük a kinézett termékeket: https://www.ventil.hu/wc-tartaly.

WC tartály1_2

A WC tartály választás

Érdemes tehát jól megfontolni a döntést. Ha kell, kérjük szakember segítségét már a választás előtt is, hogy egyáltalán megtudjuk, milyen lehetőségek adottak a számunkra, és mennyibe kerülne, ha változtatni szeretnénk. Ezután akár már az interneten is megrendelhetjük a kinézett termékeket, és ha az otthonunkba rendeljük azokat, akkor már csak annyi van hátra, hogy várjuk a futárt, majd beszereljük a terméket. Az pedig, hogy milyen terméket választ az ember, melyik tűnik a leginkább előnyös döntésnek, mindenkinél más lehet, nem is akarok senkit befolyásolni a döntésben. Mindegyik lehet esztétikus megoldás, inkább az összhang fontos a lakás többi részével, és persze arról sem érdemes megfeledkezni, hogy milyen árat szeretnénk szánni a fürdőszoba berendezésére, vagy éppen csak a WC tartály romlott el esetleg, és a legkedvezőbb alternatívát szeretnénk megtalálni.